Bevezető
A 298-as, a 300-as és a 301-es parcellák területe mint gyászpark a közeli Kisfogházzal együtt nemzeti emlékhely. A temető e legtávolabbi sarka és az egykori kivégzések fő helyszíne a 20. századi magyar történelem – a kollektív emlékezetben máig ható – eseményeinek, a második világháborúnak, a kommunista diktatúrának, 1956-nak és 1989-nek egyaránt mementója. A három parcella nemcsak a nemzeti dicsőség és gyász színhelye, hanem a szégyené is. A kivégzett, meggyilkolt, rabságban elpusztult hősök és ártatlan áldozatok mellett ugyanis háborús és köztörvényes bűnösök is nyugszanak az egykor, sőt sok esetben még ma is névtelen sírokban. A méltó emlékezést, a kegyeletadást 1989-ig szinte lehetetlenné tette, hogy a titokban eltemetett halottak jelöletlen sírjaira nem emeltek hantot, amelyek így besüppedtek, évtizedekig méltatlanul „homorultak”.
A 298-as és a 301-es parcellákban a mai napig nem tárták fel szisztematikusan valamennyi sírt, vagyis csak esetenkénti és csak konkrét személyekhez kötött sírbontások és igazságügyi személyazonosítási eljárások zajlottak. Ezek közül Nagy Imre és mártírtársai 1989-es kihantolása és azonosítása volt az első. A parcellákról, amelyek teljesen elhanyagoltak, gondozatlanok voltak, 2003-ban készült az egyetlen geodéziai felmérés.
A szakértők azonban kiterjedt adatgyűjtésbe fogtak, arra voltak kíváncsiak, ki, hol és hogyan halt meg, kit, hol és hogyan temettek el jeltelenül 1945 és 1963 között. A kutatások egyértelműen igazolták, hogy az eltemetések helye a vizsgált időszakban akár évente is változott, miközben egységes gyakorlat szerint zajlott a politikai okból vagy egyéb bűntettek miatt kivégzett, vagy a bizonytalan körülmények között elhaltak esetében. Az elhunytakat e parcellákban a halál oka szerint más-más sírsorokba temették el. Több személy földi maradványa nem a hivatalosan bejegyzett sírhelyen található. Az egy napon kivégzett és jeltelenül eltemetett áldozatok sem mindig a bejegyzett sírhelyekre kerülhettek, ráadásul cserékre is fény derült. Az eltemetésekről és azok regisztrációjáról a börtön gondoskodott. A Rákosi-féle diktatúrában 1953-ig az ÁVH VI/2. (börtönügyi) osztályának feladata volt az eltemetés, erre az időszakra jellemzőek az álnéven történő temetések, ez utóbbit 1954-től jogszabály is alátámasztotta.
A 298-as parcellában soronként 45 sírhely található, a 23 sor összesen 1035 sírhelyet jelent. A sírsorok párhuzamosan futnak a temető északi falával. A temetéseket 1945 elejétől (vagy 1944 végétől) több irányban kezdték meg: az úttól és a temető falától befelé, valamint a parcella közepén. A temetőfalnál létezhet még egy további, 24. sor is, de ez jelöletlen, feltételezések szerint ide temették el azokat a háborús bűnösöket, akiknek nyughelyét teljes titokban akarták tartani.
A 298-as parcellába a bejegyzések szerint nagy részben ún. gratis (közsegélyes) halottakat és kórházakból származó emberi maradványokat temettek el, számos történetileg nyomon követhető kivégzettel, álnéven eltemetett áldozattal együtt. Itt földelték el, mint már említettük, az 1945 után háborús és népellenes bűntettek elkövetése miatt elítélteket, valamint itt nyugszanak a törvénysértő perek áldozatai is. Ide temették a vizsgálati fogság idején, a különböző internálótáborokban, valamint a büntetés-végrehajtás letöltése közben elhunytakat is. A parcella többszöri felszíni átalakításon esett át, a tereprendezések folytán jelen állapota katonai temetőt mintáz. A parcellát 1992-ben rendezték először, a fejfák nagy része emlékjel csupán, nem jelöl valós sírt. Az igazságügyi kihantolások és azonosítások 14 esetben adtak csak biztos adatokat az itt nyugvókról.
A 301-es parcella, ahol a 1956-os forradalom utáni megtorlások legtöbb áldozatát elföldelték, 28 sorból áll, soronként 40 sírral (ez összesen 1120 sírhelyet jelent). A sírok nagy része itt is ún. gratis sír, amelyekben névtelen halottak, bonctermi, illetve állatkísérleti maradványok találhatók. A temetések 1952 januárjától 1977-ig zajlottak, vagyis a parcella korántsem csak a kivégzett ötvenhatosok nyughelye. E parcella képe is többször átalakult a tereprendezések és feltöltések eredményeként. A lerakott, névvel ellátott műkő lapok e parcellában sem a tényleges sírok felett találhatók. A sírsorok nem teljesen párhuzamosak, a sírok gyakran nem a szokásos mélységűek. Előfordult, hogy nem hagyták meg a sírok közötti megszokott távolságot, szorosan egymás mellé temették a halottakat. A 13. sortól kezdődött a kivégzett és börtönben elhunyt ötvenhatosok eltemetése. Ebben a parcellában sem történt teljes feltárás, mindössze 58 esetben került sor exhumálásra és azonosításra.
A 300-as parcellát csak 1989-ben vették használatba. Ez kvázi díszparcella, 1989-től kezdődően ide temették a más parcellákból, esetleg más temetőkből kihantolt, főként az 1956-os forradalomhoz köthető személyeket és családtagjaikat. Itt nyugszanak azok is, akik a rendszerváltoztatás előtt külföldön hunytak el, és hamvaikat hazaszállították, valamint azok, akik 1989 ősze után haltak meg, és 1945-től kezdődően politikai üldöztetést szenvedtek. További kutatás szükséges a temető egyéb parcelláiban eltemetett, de a korszakhoz köthető áldozatok esetében.
Nem csupán a holttestek és a sírhelyek esetében nagy a bizonytalanság, hanem sokszor az elhunytak szerepét, tevékenységét illetően is. A három parcellában nyugvók teljes névsorának összeállítása jelen tartalomfejlesztés keretében megkezdődött, és a látogatóközpont átadását követően is folytatódik. Szisztematikusan tárjuk fel az illetékes levéltárak anyagait és a különböző nyilvántartásokat, a látogatók a neveket a keresőbe beírva kaphatnak alapinformációkat az egyes személyekről.
A kutatás előrehaladtával a temetői topográfiát folyamatosan bővítjük az elhunytak rövid életrajzaival, és közöljük sírjuk valószínű helyét is. Az életrajzok összeállításánál problémát jelent, hogy a kivégzettek és a fogvatartásuk közben elhunytak többségének életútja csak a velük szemben lefolytatott eljárás dokumentumaiból ismerhető meg, ami óhatatlanul torz képet mutat. A vádak valóságtartalma az ügyek jelentős részében feltáratlan, miközben bizonyos, hogy az 1945, illetve az 1956 után tevékenykedő nyomozó hatóságok a kényszerítő eszközök széles körét alkalmazták a beismerő vallomások kicsikarására. A vádak igazságtartalmát a történeti kutatásoknak minden esetben egyenként kell megvizsgálni, az elnyomó rendszer dokumentációja azonban megnehezíti a büntetőügyek hiteles rekonstrukcióját. Ráadásul sok politikai elítéltet köztörvényes, esetleg háborús és népellenes bűncselekmények elkövetésének vádjával fogtak perbe. Mindezek miatt az egyes személyek életrajzaiban, a vitán felül köztörvényes bűnözők kivételével, a konkrét – sokszor teljességgel abszurd – vádak ismertetésekor hangsúlyozzuk, hogy ezek a korabeli politikai nyomozó szervek irataiban szerepelnek. Az életrajz végén, ha tudomásunk van róla, feltüntetjük a jogi rehabilitációt és annak időpontját, ennek híján azt, ha az illető cselekménye az öt semmisségi törvény (1989: XXXVI, 1990: XXVI, 1992: XI, 2000: CXXX. és 2016: LVI.) valamelyikének a hatálya alá tartozik. A jövőben is folytatódó kutatások során minden olyan új információt és adatot megvizsgálunk, amelyek a már korábban elkészült rövid életrajzokat pontosíthatják.